A gyed határozatban szereplő információk sokszor nehezen értelmezhetők, nehéz eldönteni, hogy a gyed folyósítása alatt (jellemzően 1,5 év) milyen összegű ellátásra lesz jogosult az igénylő. A gyed határozatban szereplő információkat fogjuk most elemezni.
A csecsemőgondozási díj (csed) folyósítását követően a gyermekgondozási díj, közismerten a gyed ellátása következik. Az igénylő a kérelem benyújtása, majd elbírálása után határozatot kap kézhez, amiben tájékoztatják az ellátáshoz kapcsolódó legfontosabb információkról:
- mettől meddig lesz jogosult a gyedre az igénylő
- mennyi a naptári napi alapja
- ami alapján a naptári napi összeget megállapították
- valamint tájékoztatják, hogy adott évben mennyi a maximum gyed, ami járhat
- illetve jellemzően tájékoztatják az igénylőt, hogy mikor kerül átutalásra az adott havi gyed (utólagos elszámolással, legkésőbb hónap 10-ig)
A mettől meddig kérdése azért is fontos részlet, mert ebből tudja az igénylő, hogy melyik napig jár majd a gyed, és a rá következő naptól fogja tudni igénybe venni a következő ellátást, ami már a gyermekgondozást segítő ellátás (gyes).
Ami igazán összezavarja az igénylőt, és tanácstalan, hogy mennyit is fog kapni a gyed időszakára. A naptári napi alapnál azt az összeget látja a jogosult, hogy a jövedelme alapján az egy napra eső alap mennyi lesz/lehet, tehát minek veszik a 70%-át. A naptári napi összeg meg konkrétan az alap 70%-a. De nézzünk egy konkrét példát!
Munkavállaló bére legyen bruttó 400 000 Ft, az egyszerűség kedvéért a szülést megelőző két évben ennyi volt végig a havi fizetése, más pótlékot, bónuszt nem kapott, betegszabadságon sem volt. A gyed alapja tehát 400 000 Ft lesz, a naptári napi alapja pedig 400 000/30=13 333,33 Ft. Ha ennek vesszük a 70%-át, akkor megkapjuk a naptári napi összeget, ami jelen esetben 9333,33 Ft. Ne felejtsük el, ez bruttó összeg.
De még mindig nem tudja a munkavállaló, pontosan mire is számíthat adott hónapban. Azt ugyanis tudni kell, hogy azért napi összeget állapít meg a munkáltató/hivatal a havi helyett, mert vannak 30, 31 napos hónapok, sőt egy 28/29 napos is, a gyed (és a csed, a táppénz is) naptári napokra, és nem munkanapokra járnak. Így minden hónapban akár különböző összegű gyed érkezhet a számlára (amennyiben a maximumot nem éri el az összeg).
Fenti példánál maradva, 2019. májusában (ami 31 napos), a képzeletbeli jogosult 9333,33 Ft×31=289 333,33 Ft bruttó összeget kaphatna. A feltételes mód azonban fontos szerepet játszik jelen helyzetben, ugyanis a gyed-nek maximuma van, nevezetesen a minimálbér kétszeresének a 70%-a. A minimálbér 2019-ben bruttó 149 000 Ft, tehát bruttó 298 000 Ft-nak kell a 70%-át venni, ami bruttó 208 600 Ft. Ennyi 2019-ben a gyed maximuma, tehát hiába kaphatna a fenti személy bruttó 289 333,33 Ft-ot, ha ez jelentősen magasabb, mint az idei gyed maximum.
Akkor miért érdekes a naptári napi összeg? Miért nem elég a gyed maximumról tájékoztatni azokat, akiknek magasabb a meghatározott ellátása? Mert minden évben jellemzően változik a minimálbér, a gyed maximum pedig a minimálbér összegének függvénye. Már most tudható, hogy 2020-ban a minimálbér bruttó 161 000 Ft lesz, vagyis bruttó 322 000 Ft után bruttó 225 400 Ft lesz a gyed maximum havi szinten. Ilyenkor annak a gyed-re jogosultnak, akinek a naptári napi összege alapján eléri az új gyed maximumot az ellátása, annak automatikusan több lesz onnantól a gyed-e, míg aki nem éri el, de előtte elérte, akkor a határozatban szereplő naptári napi összeggel számolják az ellátását onnantól.
És persze nettó összegből élünk: a bruttó 208 600 Ft nettó összege 156 450 Ft, a 225 400 Ft-é pedig 169 050 Ft. Ez lesz tehát a 2020-as nettó gyed max.
Személyre szabott tanácsadásért fordulj hozzám bizalommal: bernadett@munkavallaloert.hu