Munkaügy

KRESZ és nyelvvizsga támogatás kismamáknak, kispapáknak, nagyszülőknek

2018. január 1-től él az első nyelvvizsga megszerzésére irányuló támogatás, 2018. július 1-től pedig a KRESZ vizsga (B kategóriás) megszerzésének támogatására szóló rendelet. Míg a nyelvvizsga támogatást a 35 éven aluliak igényelhették, a KRESZ támogatási igényt a 20 évet még el nem érő fiatalok adhatták be. 2020. július 1-től azonban a jogosultak köre mindkét támogatás esetén bővült a cseden, gyeden és gyesen lévőkre egyaránt.

A legtöbb embernek az jut ilyenkor eszébe, hogy azok az anyák, akik éppen cseden, gyeden, gyesen vannak, rájuk vonatkozik ez a rendelet. Azonban egyre több apa kapja a gyedet, vagy akár a nagyszülő is lehet gyeden, gyesen, így a támogatást ők is igénybe vehetik, ha ők kapják az adott ellátást.

A támogatás mértéke KRESZ esetén a vizsga díja, maximum 25 ezer Ft, a nyelvvizsga esetében pedig a vizsga díja, illetve maximum az adott évi minimálbér 25%-a, amely 2020-ban 40 250 Forint.

Nyelvvizsga esetében az első B2-es, vagy C1-es nyelvvizsgára kérhető a támogatás, tehát középfok, illetve felsőfok. Komplex nyelvvizsgára érvényesíthető a támogatás, illetve részvizsgák teljesítése esetén akkor, ha a második rész teljesítve lett. Nyelvvizsgával egyenértékű érettségire, illetve honosított vizsgára is kérvényezhető.

Az igényt a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál lehet benyújtani postai vagy elektronikus úton, 1 éven belül érvényesíthető a KRESZ vizsga, illetve a nyelvvizsga bizonyítvány megszerzésének napjától számítva. Cseden, gyeden, gyesen lévők akkor kérhetik a támogatást, ha a vizsga napja 2020. július 1. után volt, és ezen a napon cseden, gyeden, illetve gyesen voltak.

A határozat meghozatalát követően 13 napon belül fizetik ki a támogatást belföldi számlára való utalással. Az összeget külföldi számlára, illetve postai úton való kifizetéssel nem lehet kérni.