Munkajog, TB ellátások

Kiscsoportos tréningek várandósoknak, munkába visszatérőknek, vállalkozóknak

Szeretnék azoknak a (leendő) anyukáknak segíteni, akik szeretnének felkészültek lenni a jogaik, kötelezettségeik, lehetőségeik kapcsán, tudni szeretnék részletesen, milyen ellátások járnak a családnak a gyermekvállalás során, mit mikor hol kell igényelni, milyen nyomtatányokat kell használni, hogyan számolják az ellátásokat. Munkába való visszatérők esetében segítek felkészülni a munkáltatóval való kommunikációra, bemutatom a munkaviszony megszüntetések formáit, milyen járandóságokra lehet számítani akár közös, akár munkáltatói felmondás esetén. Ha pedig vállalkozó vagy, akkor bemutatom, milyen összegű ellátásokat remélhetsz, ha katás vagy, ha átalányadózó vagy éppen szja szerint adózású egyéni vállalkozó. Ehhez szervezem legújabb, kiscsoportos tréningjeimet.

Milyen egy kiscsoportos tréning és kiknek való?

  • minimum 3, de maximum 6 fős tréning, ahol egy kisebb csoportban beszéljük át a témát érintő minden részletet
  • 2 órás interaktív előadás, ahol az első órában főleg én beszélek, a második részben pedig igyekszem minden egyéni kérdésre válaszolni. Természetesen közben is bármikor kérdezhettek.
  • gyakorlat-orientált előadás, ahol nem jogi, hanem érthető nyelven igyekszem átadni Nektek mindent, hogy aztán ki tudjátok számolni a várható ellátásokat, tudjátok az igénylések folyamatait, az információk birtokában tudjatok tervezni, munkába való visszatérés során pedig tudjátok, mi jár, mikor érdemes aláírni a közöst
  • a kiscsoportos tréning azoknak szól, akiknek nincs szükségük személyre szabott tanácsadásra, de szeretnének felkészültek lenni a jogaik és kötelezettségeik kapcsán, szeretnék tudni, milyen összegekre számítsanak táppénz, csed, gyed tekintetében, illetve felkészületen érkezzenek a munkáltatóval történő beszélgetésre
  • tapasztalatból tudom, hogy sok munkáltató hibázik, vannak olyan helyek, ahol nincsenek felkészült szakemberek, sokszor még a szabadságok kiszámolásában is hibáznak. Százezer forintok múlhatnak azon, hogy ismered a jogaidat, tudod mi jár, és ennek megfelelően kommunikálsz a munkáltatóval, állsz ki a jogaidért

Kiscsoportos tréning várandós kismamáknak – 2022. szeptember 13. kedd 10:00-12:00

Tematika:

  • az összes ellátás, támogatás, kedvezmény részletes bemutatása: táppénz, csed, gyed, gyes, családi pótlék, anyasági ellátás, családi adókedvezmény
  • ellátások igénylésének folyamata, határidők, nyomtatványok
  • milyen összegekre számíthasz, hogyan számold ki az ellátások összegét? mikor indítsd a csedet?
  • hogyan, mikor kommunikálj a munkáltatóval?
  • ellátások melletti munkavégzés
  • várandósokat védő Mt. jogszabályok (felmondási védelem, munkaidő-kedvezmények, orvosi vizsgálatok a terhesgondozás során)
  • tippek, javaslatok a magasabb összegű ellátások érdekében
  • egyéni kérdések átbeszélése

Tréning díja: 15 ezer Ft / tréning, amiért a következőket kapod:

  • 2 órás kiscsoportos interaktív tréning, ahol minden információt megkapsz az ellátásokról
  • a tréning után ki tudod számolni, milyen összegű ellátásokra számíthatsz
  • tisztában leszel, mikor milyen ellátásokat kell megigényelni, nyugodtan foglalkozhatsz a babáddal, tudod, hogy egyik ellátásról sem maradsz le
  • egyéni kérdéseidre válaszokat kapsz
  • a tréning prezentációját a tréninget követően megkapod
  • a várandósokra vonatkozó fontosabb jogszabályokról tájékoztatót küldök
  • az ellátások igényléséhez szükséges nyomtatványokat is megkapod

Jelentkezés: bernadett@munkavallaloert.hu

  • küldj kérlek számlázási adatokat: nevet és címet, amire az elektronikus számlát kiállíthatom. A tréningen akkor tudsz részt venni, ha a tréning díja előtte kiegyenlítésre kerül.
  • Kérlek, hogy a jelentkezéskor írd le röviden, milyen kérdésekre keresed elsősorban a választ, mire szeretnél választ kapni.

Kiscsoportos tréning munkába visszatérő anyukáknak – 2022. szeptember 20. kedd 10:00-12:00

Tematika:

  • a munkaviszony megszüntetések formái, mikor mi jár kötelezően
  • mindent a végkielégítésről, felmondási időről
  • szabadság-kiszámítás módja
  • munkáltatói felmondás vagy közös – mikor melyiket válaszd? mikor mit írjak alá?
  • milyen okkal küldhetnek el?
  • munkáltatóval történő kommunikáció, hogyan állj ki magadért, mi a helyes stratégia?
  • bérfejlesztés – vagyis milyen bérrel kell visszavenniük?
  • részmunkaidős foglalkoztatás
  • fizetés nélküli szabadság megszüntetése 3 éves kor előtt, gyed és a táppénz kapcsolata
  • egyéni kérdések átbeszélése

Tréning díja: 15 ezer Ft / tréning, amiért a következőket kapod:

  • 2 órás kiscsoportos interaktív tréning, ahol minden információt megkapsz a munkába való visszatérésről, járandóságokról, a munkáltatóval történő helyes kommunikációról
  • a tréninget követően ki tudod számolni, mennyi végkielégítés, felmondási idő jár, ha munkaviszony megszüntetésre kerülne sor
  • ki tudod számolni, mennyi szabadságra leszel jogosult
  • tudod képviselni a jogaidat a munkáltató előtt, tudod mi jár
  • egyéni kérdéseidre válaszokat kapsz
  • a tréning prezentációját a tréninget követően megkapod
  • a munkába visszatérőkre vonatkozó legfontosabb jogszabályról tájékoztatót küldök

Jelentkezés: bernadett@munkavallaloert.hu

  • küldj kérlek számlázási adatokat: nevet és címet, amire az elektronikus számlát kiállíthatom. A tréningen akkor tudsz részt venni, ha a tréning díja előtte kiegyenlítésre kerül.
  • Kérlek, hogy a jelentkezéskor írd le röviden, milyen kérdésekre keresed elsősorban a választ, mire szeretnél választ kapni.

Kiscsoportos tréning várandós vállalkozó anyukáknak – 2022. szeptember 29. csütörtök 10:00-12:00

Tematika:

  • az összes ellátás, támogatás, kedvezmény részletes bemutatása: táppénz, csed, gyed, gyes, családi pótlék, anyasági ellátás, családi adókedvezmény
  • milyen összegekre számíthasz a következő adózási formák esetén? hogyan számold ki az ellátásokat? – kata, átalányadózás, szja szerint normál adózás (arról nem szól a tréning, hogy a vállalkozásodnak melyik adózási forma való, ezt könyvelővel tudod egyeztetni. Én abban segítek, hogy az adott vállalkozói forma esetén milyen összegű ellátásokat realizálhatsz.)
  • ellátások igénylésének folyamata, határidők, nyomtatványok – könyvelő vagy saját igénylés esetén
  • ellátások melletti vállalkozás, fizetendő járulékok
  • tippek, javaslatok a magasabb összegű ellátások érdekében
  • egyéni kérdések átbeszélése

Tréning díja: 15 ezer Ft / tréning, amiért a következőket kapod:

  • 2 órás kiscsoportos interaktív tréning, ahol minden információt megkapsz az ellátásokról
  • tudni fogod, hogy milyen összegű táppénz, csedet, gyedet várhatsz kata, átalányadózó, szja szerinti normál adózás esetén
  • tisztában leszel az ellátások igénylésének folyamataival, határidőkkel, így nem maradsz le egyik ellátásról sem
  • egyéni kérdéseidre válaszokat kapsz
  • a tréning prezentációját a tréninget követően megkapod
  • az ellátások igényléséhez szükséges nyomtatványokat is megküldöm

Jelentkezés: bernadett@munkavallaloert.hu

Ha pedig a személyre szabott tanácsadást preferálod, keress privátban: bernadett@munkavallaloert.hu

Munkaügy

Bölcsődei támogatásra való jelentkezés

Nem régen az alábbi cikkben írtam részletesen a bölcsődei támogatásról, amelynek keretében havi 40 ezer Forint igényelhető azon szülők számára, akik gyermekvállalás miatt voltak otthon valamilyen egészségbiztosítási pénzbeli ellátáson (CSED, GYED), vagy családtámogatásban (GYES, GYET) részesültek és vissza szeretnének térni a munkaerő-piacra. A vissza nem térítendő támogatásra az alábbi Magyar Államkincstári oldalon lehet beadni az igényt és pályázni.

Munkajog, Munkaügy, TB ellátások

Kedvezményes munkajog, TB tanácsadási nap februárban!

Újra kedvezményes tanácsadási nap Budapesten! Február 25-én, hétfőn lehetőség nyílik, hogy egy órán át átbeszéljük az összes felmerülő munkajogi, vagy TB/családtámogatási kérdésedet. Egy óra jut egy főre, így személyre szabottan kaphat most személyes tanácsadást néhány, gyermeket váró, vagy visszatérő anyuka. Az alábbi fő területek kapcsán lehet keresni engem:

  • gyermeket várunk, milyen ellátásra számíthaunk, milyen összegben?
  • gyermeket tervezünk, de közben munkahelyet váltok, mire kell ilyenkor figyelni?
  • KATA-s vállalkozó vagyok, milyen ellátásokra leszek jogosult?
  • nincs munkaviszonyom, hogyan kaphat a család mégis valamennyi ellátást?
  • hogyan tudjuk maximalizálni az ellátásokat? mennyi csed-re, gyed-re leszek jogosult?
  • jön a második gyermek, milyen ellátásra leszek jogosult (ha visszamegyek a két gyermek között, ha táppénzen leszek, ha nem megyek vissza egyáltalán)?
  • szeretnék visszatérni a munkahelyemre, milyen jogaim vannak?
  • várhatóan nem vesznek vissza a régi munkahelyemre. Hogyan érhetem el, hogy kifizessék a járandóságaimat?

Ha hasonló kérdések foglalkoztatnak, érdemes igénybe venned a mostani kedvezményes tanácsadásomat, most mindössze 9000 Ft-ért. 

A tanácsadás a Széll Kálmán térnél lesz, és egy óra jut egy résztvevőre.

Érdeklődés, jelentkezés: bernadett@munkavallaloert.hu

 

Munkajog

10+1 gyakorlati tipp, ha baba mellől mész vissza dolgozni

  1. Fontos a rendszeres kapcsolattartás a munkáltatóddal az otthonlét alatt is: érdemes időnként informálódni legalább a kollégáktól, mik történnek a cégnél, várhatóak-e leépítések, új üzletágat nyitnak-e meg, milyen megüresedések várhatóak. Így folyamatosan tájékoztatva vagy a cégről, amely a lehetőségeidet is javítja, ha vissza szeretnél menni. Ha a vállalatnál tartanak családi napot, vagy egyéb céges rendezvényt (mikulás), érdemes megérdeklődni, hogy a kismamákat is szívesen várják-e. Így tudsz találkozni új kollégákkal, vezetőkkel, kapcsolatokat építeni, és a megszerzett információkkal Te is jobban tudsz előre tervezni.
  2. 30 napos határidő: ha eldöntötted, hogy szeretnél visszamenni dolgozni, és várhatóan a cég is visszavár, akkor a visszamenetel előtt legalább 30 nappal írásban jelezni kell a munkáltató felé a szándékodat, vagyis a fizetés nélküli szabadság megszüntetésének kérelmét. Mindenképpen érdemes a hivatalos írásbeli értesítés előtt már szóban beszélgetni a főnökkel arról, milyen lehetőségek vannak, vissza tudsz-e menni a saját munkakörödbe, van-e részmunkaidős lehetőség, esetleg egyéb, a végzettségednek, tapasztalataidnak megfelelő pozíció. Az írásbeli hivatalos kérelmet akkor célszerű beadni hamarabb, minthogy a gyermek betöltötte volna a 3 évet, ha biztosan visszavesznek, vagy ha nem jelent problémát, ha elküldenek, mert van másik lehetőséged elhelyezkedni.
  3. A gyermek fél éves korától, a GYED és a GYES mellett is lehet teljes munkaidőben munkát vállalni. Tehát a pénzbeli ellátást is kapod tovább!
  4. Amennyiben nincs a jelenlegi munkahelyeden munkalehetőség, de Te szeretnél már dolgozni a gyermeked 3 éves kora előtt, másik munkaviszony létesítése sem akadály hosszabb vagy rövidebb időre is, akár úgy, hogy a régi munkaviszonyod párhuzamosan megmarad. Csak ne felejtsd el írásban tájékoztatni róla a munkáltatódat, és figyelni arra, hogy konkurenciához például ne menj! (a munkaszerződés ide vonatkozó részeit érdemes előtte átolvasni)
  5. Ha a munkáltatód visszavesz, tudnod kell, hogy jogosult vagy a gyermek 3 éves koráig kérni, hogy a teljes munkaidő helyett részmunkaidőben, pontosabban 8 óra helyett 4 órában dolgozhass! (3 vagy több gyermek esetén a gyermek 5 éves koráig)
  6. A gyermeked 3 éves koráig nem kötelezhet a munkáltatód az éjszakai munkára (22-6 között), a rendkívüli munkára (vagyis túlórára) és a készenlétre sem.
  7. Mindenképpen érdemes a kollégáktól érdeklődni, hogy volt-e például általános béremelés a vállalatnál. Ha igen, akkor a fizetési szabadság megszakításakor már célszerű jelezni a cégnek, hogy ennek figyelembevételével kéred a felgyülemlett szabadságok kiadását. Fontos, hogy a béredet önhatalmúlag a cég nem csökkentheti, ehhez munkaszerződés-módosítás kell, amihez viszont a Te beleegyezésed is!
  8. Ha a gyermekedet bölcsődébe szeretnéd adni, majd visszamenni dolgozni, szándéknyilatkozatot szoktak kérni a munkáltatótól, amely azt jelzi, hogy igen, a cég visszavár Téged adott időponttól. Fontos tudni azonban, hogy ha már elkezdted a gyermek beszoktatását, de Te még nem dolgozol (nem kezdted el kivenni a szabadságokat minimum a cégnél), akkor nem jár a GYED arra az időre.
  9. Felmondási védelem: csak addig jár, amíg meg nem szakítod a fizetés nélküli szabadságot, vagyis amíg vissza nem mész dolgozni. Ha Te úgy döntesz, hogy hamarabb szeretnél újra munkába állni, utána bármikor, akár a gyermek 3 éves kora előtt is elküldhetnek.
  10. Vissza kell vennie a cégnek? Amennyiben van olyan nyitott munkakör, amit eddig elláttál, akkor igen. Ha nincs, akkor meg kell vizsgálnia a munkáltatónak, hogy van-e olyan pozíció, ami végzettségednek, tapasztalatodnak és képességeidnek megfelel, és fel kell ajánlania. Ha azonban nincs ilyen, vagy Neked nem felel meg, és nem fogadod el, akkor a munkáltató felmondással elküldhet.

+1 Mi járhat akkor, ha a munkáltató mond fel? Felgyülemlett szabadság, felmondási idő a munkaviszonyban eltöltött idő alapján (tehát akár több is, mint 30 nap), végkielégítés. Mi járhat, ha Te mondasz fel? Felgyülemlett szabadság és felmondási idő (ebben az esetben nem emelkednek a napok számai). Közös megegyezést csak akkor írjunk alá, ha megadja a cég minimum ugyanazokat a járandóságokat, amelyek munkáltatói felmondás alapján megillet minket! Ha pedig ragaszkodik a közöshöz (amihez egyébként nincs joga), akkor mi se féljünk többet kérni, mint a minimum, ami jár! 😉

 

Ha további segítségre és személyre szabott tanácsadásra van szükséged, ne habozz megkeresni, hiszen akár több százezer forint is múlik azon, mit írsz alá! bernadett@munkavallaloert.hu