Munkajog, TB ellátások

Kiscsoportos tréningek várandósoknak, munkába visszatérőknek, vállalkozóknak

Szeretnék azoknak a (leendő) anyukáknak segíteni, akik szeretnének felkészültek lenni a jogaik, kötelezettségeik, lehetőségeik kapcsán, tudni szeretnék részletesen, milyen ellátások járnak a családnak a gyermekvállalás során, mit mikor hol kell igényelni, milyen nyomtatányokat kell használni, hogyan számolják az ellátásokat. Munkába való visszatérők esetében segítek felkészülni a munkáltatóval való kommunikációra, bemutatom a munkaviszony megszüntetések formáit, milyen járandóságokra lehet számítani akár közös, akár munkáltatói felmondás esetén. Ha pedig vállalkozó vagy, akkor bemutatom, milyen összegű ellátásokat remélhetsz, ha katás vagy, ha átalányadózó vagy éppen szja szerint adózású egyéni vállalkozó. Ehhez szervezem legújabb, kiscsoportos tréningjeimet.

Milyen egy kiscsoportos tréning és kiknek való?

  • minimum 3, de maximum 6 fős tréning, ahol egy kisebb csoportban beszéljük át a témát érintő minden részletet
  • 2 órás interaktív előadás, ahol az első órában főleg én beszélek, a második részben pedig igyekszem minden egyéni kérdésre válaszolni. Természetesen közben is bármikor kérdezhettek.
  • gyakorlat-orientált előadás, ahol nem jogi, hanem érthető nyelven igyekszem átadni Nektek mindent, hogy aztán ki tudjátok számolni a várható ellátásokat, tudjátok az igénylések folyamatait, az információk birtokában tudjatok tervezni, munkába való visszatérés során pedig tudjátok, mi jár, mikor érdemes aláírni a közöst
  • a kiscsoportos tréning azoknak szól, akiknek nincs szükségük személyre szabott tanácsadásra, de szeretnének felkészültek lenni a jogaik és kötelezettségeik kapcsán, szeretnék tudni, milyen összegekre számítsanak táppénz, csed, gyed tekintetében, illetve felkészületen érkezzenek a munkáltatóval történő beszélgetésre
  • tapasztalatból tudom, hogy sok munkáltató hibázik, vannak olyan helyek, ahol nincsenek felkészült szakemberek, sokszor még a szabadságok kiszámolásában is hibáznak. Százezer forintok múlhatnak azon, hogy ismered a jogaidat, tudod mi jár, és ennek megfelelően kommunikálsz a munkáltatóval, állsz ki a jogaidért

Kiscsoportos tréning várandós kismamáknak – 2022. szeptember 13. kedd 10:00-12:00

Tematika:

  • az összes ellátás, támogatás, kedvezmény részletes bemutatása: táppénz, csed, gyed, gyes, családi pótlék, anyasági ellátás, családi adókedvezmény
  • ellátások igénylésének folyamata, határidők, nyomtatványok
  • milyen összegekre számíthasz, hogyan számold ki az ellátások összegét? mikor indítsd a csedet?
  • hogyan, mikor kommunikálj a munkáltatóval?
  • ellátások melletti munkavégzés
  • várandósokat védő Mt. jogszabályok (felmondási védelem, munkaidő-kedvezmények, orvosi vizsgálatok a terhesgondozás során)
  • tippek, javaslatok a magasabb összegű ellátások érdekében
  • egyéni kérdések átbeszélése

Tréning díja: 15 ezer Ft / tréning, amiért a következőket kapod:

  • 2 órás kiscsoportos interaktív tréning, ahol minden információt megkapsz az ellátásokról
  • a tréning után ki tudod számolni, milyen összegű ellátásokra számíthatsz
  • tisztában leszel, mikor milyen ellátásokat kell megigényelni, nyugodtan foglalkozhatsz a babáddal, tudod, hogy egyik ellátásról sem maradsz le
  • egyéni kérdéseidre válaszokat kapsz
  • a tréning prezentációját a tréninget követően megkapod
  • a várandósokra vonatkozó fontosabb jogszabályokról tájékoztatót küldök
  • az ellátások igényléséhez szükséges nyomtatványokat is megkapod

Jelentkezés: bernadett@munkavallaloert.hu

  • küldj kérlek számlázási adatokat: nevet és címet, amire az elektronikus számlát kiállíthatom. A tréningen akkor tudsz részt venni, ha a tréning díja előtte kiegyenlítésre kerül.
  • Kérlek, hogy a jelentkezéskor írd le röviden, milyen kérdésekre keresed elsősorban a választ, mire szeretnél választ kapni.

Kiscsoportos tréning munkába visszatérő anyukáknak – 2022. szeptember 20. kedd 10:00-12:00

Tematika:

  • a munkaviszony megszüntetések formái, mikor mi jár kötelezően
  • mindent a végkielégítésről, felmondási időről
  • szabadság-kiszámítás módja
  • munkáltatói felmondás vagy közös – mikor melyiket válaszd? mikor mit írjak alá?
  • milyen okkal küldhetnek el?
  • munkáltatóval történő kommunikáció, hogyan állj ki magadért, mi a helyes stratégia?
  • bérfejlesztés – vagyis milyen bérrel kell visszavenniük?
  • részmunkaidős foglalkoztatás
  • fizetés nélküli szabadság megszüntetése 3 éves kor előtt, gyed és a táppénz kapcsolata
  • egyéni kérdések átbeszélése

Tréning díja: 15 ezer Ft / tréning, amiért a következőket kapod:

  • 2 órás kiscsoportos interaktív tréning, ahol minden információt megkapsz a munkába való visszatérésről, járandóságokról, a munkáltatóval történő helyes kommunikációról
  • a tréninget követően ki tudod számolni, mennyi végkielégítés, felmondási idő jár, ha munkaviszony megszüntetésre kerülne sor
  • ki tudod számolni, mennyi szabadságra leszel jogosult
  • tudod képviselni a jogaidat a munkáltató előtt, tudod mi jár
  • egyéni kérdéseidre válaszokat kapsz
  • a tréning prezentációját a tréninget követően megkapod
  • a munkába visszatérőkre vonatkozó legfontosabb jogszabályról tájékoztatót küldök

Jelentkezés: bernadett@munkavallaloert.hu

  • küldj kérlek számlázási adatokat: nevet és címet, amire az elektronikus számlát kiállíthatom. A tréningen akkor tudsz részt venni, ha a tréning díja előtte kiegyenlítésre kerül.
  • Kérlek, hogy a jelentkezéskor írd le röviden, milyen kérdésekre keresed elsősorban a választ, mire szeretnél választ kapni.

Kiscsoportos tréning várandós vállalkozó anyukáknak – 2022. szeptember 29. csütörtök 10:00-12:00

Tematika:

  • az összes ellátás, támogatás, kedvezmény részletes bemutatása: táppénz, csed, gyed, gyes, családi pótlék, anyasági ellátás, családi adókedvezmény
  • milyen összegekre számíthasz a következő adózási formák esetén? hogyan számold ki az ellátásokat? – kata, átalányadózás, szja szerint normál adózás (arról nem szól a tréning, hogy a vállalkozásodnak melyik adózási forma való, ezt könyvelővel tudod egyeztetni. Én abban segítek, hogy az adott vállalkozói forma esetén milyen összegű ellátásokat realizálhatsz.)
  • ellátások igénylésének folyamata, határidők, nyomtatványok – könyvelő vagy saját igénylés esetén
  • ellátások melletti vállalkozás, fizetendő járulékok
  • tippek, javaslatok a magasabb összegű ellátások érdekében
  • egyéni kérdések átbeszélése

Tréning díja: 15 ezer Ft / tréning, amiért a következőket kapod:

  • 2 órás kiscsoportos interaktív tréning, ahol minden információt megkapsz az ellátásokról
  • tudni fogod, hogy milyen összegű táppénz, csedet, gyedet várhatsz kata, átalányadózó, szja szerinti normál adózás esetén
  • tisztában leszel az ellátások igénylésének folyamataival, határidőkkel, így nem maradsz le egyik ellátásról sem
  • egyéni kérdéseidre válaszokat kapsz
  • a tréning prezentációját a tréninget követően megkapod
  • az ellátások igényléséhez szükséges nyomtatványokat is megküldöm

Jelentkezés: bernadett@munkavallaloert.hu

Ha pedig a személyre szabott tanácsadást preferálod, keress privátban: bernadett@munkavallaloert.hu

Munkajog, Munkaügy, TB ellátások

Egy kérdésért nem fizetek

A Munkavállalóért oldalon eddig azt hiszem, hogy mindig szakmai cikkek jelentek meg, a véleményemet ritkábban hangoztattam. Szeretnék most arra pár sort szánni, miért kerül pénzbe a tanácsadásom, a tudásom.

Volt már máskor is ilyen, akik elcsodálkoztak azon, hogy fizetni kell a munkajogi, TB tanácsadásért, nem ingyen adom a tudásomat. Miért fizessek egy kérdés megválaszolásáért ennyit? Amennyiben a kérdés az, hogy milyen jogaim vannak, mikor visszatérek a munkahelyemre; vagy hogyan tudom elérni azt, hogy magasabb legyen a GYED-em a legkisebb költség mellett – akkor ezek számszerűen egy kérdést jelentenek, megválaszolni azonban nem egy mondat, hanem személyre szabott tanácsadás. Én is meg tudom kérdezni, hogy hogyan javítod meg a kazánt? Egy kérdést könnyű feltenni, a probléma megoldásához, a kérdés személyre szabott megválaszolásához azonban sok tudásra, nagy tapasztalatra, folyamatos továbbképzésre és tanulásra van szükség.

A munkajogi szakembereknek, bér- és tb ügyintézőknek, könyvelőknek, és sok hasonló területen dolgozó kollégának több évébe telt és nem kevés költségébe, míg eljutott egy olyan szintre, amikor magabiztosan válaszol kérdésekre, megold nehezebb eseteket. És folyamatosan változó szakmákról beszélünk, így minden évben mi is költünk arra, hogy továbbképezzük magunkat.

Mindez a tudás nem ingyenes, mint ahogy a boltban sem ingyen vesszük a kiflit. Nagyon sokan vagyunk, akik gyakran kínálunk ingyenes anyagokat, segítséget, kedvezményes lehetőségeket. Akár szakmai FB csoportokban (én is nagyon sok helyen tettem, most jelenleg saját csoportomban), akár most a koronavírus kapcsán másfél hónapig nem kértem pénzt a vírus kapcsán elbocsátott hozzám fordulóktól.

De a tudásomnak és a tanácsadásnak ára van, és az állandóan csak egy kérdéssel jövök, de a válasz akár 3-4 írott oldalt is kitenne legalább – az nem ingyenes. Tiszteljük meg a tudást, amit a másik kínál, és ne felejtsük el azt, hogy 10-15-20 ezer Forintért mit kapunk cserébe – akár több százezer Forintos különbséget az így megkapott ellátások kapcsán, vagy több milliós végkielégítést, felmondási időt a sima szabadságmegváltás helyett. Nem mindegy. Érdemes befektetni. Egyet érteni nem kötelező, annak javaslom az interneten fellelhető számos ellentmondó, nem releváns, nem aktuális, nem friss anyag, cikk, komment, gyakori kérdések átlapozását, amelyek alapján a végén olyan döntést hoz, ami után már csak a fejét foghatja. És igaz ez a tb területen fellelhető online kalkulátorok használatára is.

Aki mégis személyesre szabott tanácsadást szeretne, itt elér: bernadett@munkavallaloert.hu

Munkajog, TB ellátások

Kedvezményes munkajogi és TB tanácsadási hét – május 4-8.

Negyedévente, félévente (változó) szoktam tartam kedvezményes tanácsadási napot, amikor személyesen találkozva át tudunk beszélni munkajogi problémákat, családtámogatási, TB kérdéseket, és ehhez adok személyre szabott megoldásokat, tanácsadást. Mindezt kedvezményes áron. Mivel személyes tanácsadásra most nincs lehetőség, illetve egy teljes napot sem tudok tanácsadással foglalkozni az itthoni elfoglaltságaim miatt, így kedvezményes Skype tanácsadást fogok tartani, egy óra per fő, egy hétre megjelölve az elérhető időpontokat. Íme a részletek!

Időszak: 2020. május 4. – május 8.
Elérhető időpontok: 10:00, 11:00, 13:00, 14:00 minden nap

A Skype tanácsadás ára: 5000 Ft (a normál 10 000 Ft helyett)

Mit kapsz érte?

  • személyre szabott munkajogi és/vagy TB tanácsadást szóban
  • érintett jogszabályi hátteret írásban a tanácsadást követően
  • a felmerülő összes kérdésedre válasz, emellett javaslatokat, ötleteket a helyzet átbeszélése után, amire esetleg Te nem gondoltál
  • javaslatokat a munkáltatóval történő határozott kommunikációra, hogyan állj ki a jogaidért, mivel érvelj, hogyan kezeld a helyzetet

Hogyan zajlik a kedvezményes Skype tanácsadás?

  • jelentkezz emailben, megjelölve a kívánt időpontot az alábbi email címen: bernadett@munkavallaloert.hu
  • írd meg, hogy miben tudok Neked segíteni, mi a fő problémakör, amiben segítséget, tanácsadást vársz
  • küldök Neked egy kérdőívet, amiben a szükséges információkat még ki tudod tölteni, ami alapján én előre felkészülök
  • ha szükséges, bekérek dokumentumokat (pl. munkaszerződés, bérlapok, stb.)
  • az előre egyeztetett időpontban 1 óra alatt átbeszéljük az ügyedet
  • a tanácsadást követően kapsz emailt az érintett jogszabályokról
  • a fizetés átutalással történik a tanácsadást követően, elektronikus számla alapján

Milyen témákban kereshetsz?

  • ha szeretnél visszamenni dolgozni munkahelyedre szülési szabadság, fizetés nélküli szabadság után, és érdeklődsz a jogaidról, kötelezettségeidről
  • ha nem vesz vissza a munkáltatód, és szeretnéd tudni, mi jár (végkielégítés, szabadság, felmondási idő), hogyan kommunikálj, milyen határidőkre figyelj, hogyan legyél határozott, hogy megkapd, ami jár
  • ha babát vársz, és a jelenlegi koronavírusos helyzetben munkáltatót csökkenteni szeretné a béredet, és tudni szeretnéd, mik a jogaid, illetve mindez hogyan érintené a majdani ellátásaidat (CSED, GYED)
  • ha a munkáltatód fel akar mondani, várandós vagy, és tudni szeretnéd a jogaidat
  • ha babát terveztek, munkahelyet váltottál, vagy még most tervezed és tudni szeretnéd, hogyan jársz jobban (CSED, GYED)
  • ha jelenleg nincs munkád, de szeretnél ellátást kapni, és ennek legjobb lehetőségeiről szeretnél informálódni
  • ha jön a kistesó és szeretnéd tudni, milyen ellátásokra vagy jogosult
  • ha második, harmadik gyermeket várod, és szeretnél magasabb ellátást, mint amit az előző gyermekre kaptál
  • ha többes jogviszonyod van és jó lenne mindkét helyről ellátást kapnod
  • ha katas vállalkozó vagy és szeretnél magasabb ellátást
  • ha vállalkozóként dolgoznál a gyermek mellett és a jogaidat, költségeidet szeretnéd megismerni
  • ………. és még számos TB, családtámogatási és munkajogi kérdéskörben tudok segíteni

Keress bátran tehát a bernadett@munkavallaloert.hu email címen!

Munkajog, Munkaügy, TB ellátások

Júniusban újra kedvezményes TB és munkajogi tanácsadási nap!

Június 13-án újra kedvezményes tanácsadási napot tartok, amikor is személyre szabott személyes tanácsadást kaphatnak az érdeklődők TB, családtámogatás és munkajogi témákban! Az egy óra csak a tiéd, minden felmerülő kérdést átbeszélünk! Nézzük milyen témákkal kereshetsz:

  • babát tervezünk és szeretnénk kalkulációt csinálni, milyen ellátásokra leszünk jogosultak
  • jön a baba, de munkahelyet váltottam, mi jár?
  • jön a kistesó, de közben részmunkaidőben dolgozom már. Jogosult leszek a kedvezményszabályra?
  • KATA-s vállalkozó vagyok. Mit tudok tenni, hogy jobb ellátást kapjak?
  • KATA-s vállalkozóként, gyed/gyes mellett mit kell befizetnem, ha dolgozni is szeretnék?
  • bölcsődés lenne a gyermekem, de közben nem dolgozom még, új munkahelyet keresek? mit tudok csinálni, mire figyeljek?
  • munkába szeretnék visszatérni, milyen jogaim és kötelezettségeim vannak?
  • nem vesznek vissza a munkahelyemre, milyen végkielégítésre számíthatok? mikor írjam alá a közöst és mikor nem?
  • mire kell figyelni egy közös megegyezésnél?
  • kevés a jövedelmem, mikor veheti apa is igénybe a gyedet?
  • munkaviszonyom nem volt elég, viszont az elmúlt években egyetemre jártam. Mik a diplomás gyed feltételei?

A kérdések sorát természetesen végtelenségig lehetne folytatni, csak néhány jellemző kérdést emeltem ki. Ha ilyen vagy hasonló problémával küzdesz, itt az alkalom, hogy mindenre választ kapj a kedvezményes tanácsadási nap keretein belül.

Egy óra jut egy főre, személyre szabottan átbeszéljük a felmerülő összes kérdést. A kedvezményes tanácsadás ára 9000 Ft/fő. 

Időpont: 2019. június 13. csütörtök 9:00-16:00 Helyszín: Budapest, Széll Kálmán tér (az egyik kávézóban)

Jelentkezés: bernadett@munkavallaloert.hu 

Munkajog, Munkaügy, TB ellátások

Hozd magaddal gyermekedet a tanácsadásra!

Szeptember 25-én a HelloAnyuban (7. kerület) kedvezményes tanácsadási napot tartok, ahova a gyerekeket is mindenki hozhatja magával. Míg az anyával/apával megbeszéljük a felmerülő kérdéseket, a gyerekek játszhatnak. Kettőt egy csapásra 🙂 Jelentkezni itt lehet: bernadett@munkavallaloert.hu

 

Munkajog, Munkaügy, TB ellátások

Kedvezményes munkajogi és TB tanácsadási nap Budapesten!

Kedvezményes személyes és személyre szabott tanácsadást tartok októberben munkajogi és családtámogatási témákban.

 

 

Ha ilyen és hasonló kérdések fogalmazódnak meg Bennetek, akkor várom jelentkezésed:

  • Babát várunk, milyen ellátásokra vagyunk jogosultak? Hogyan járunk jobban?
  • Babát tervezünk, de munkahelyet szeretnék váltani, mire figyeljünk, hogy ellátásunk is legyen?
  • Apa menne gyed-re, hogyan lehetséges ez?
  • Jön a kistesó, milyen ellátásokra leszek jogosult?
  • Visszamennék dolgozni, milyen jogaim és kötelezettségeim vannak?
  • Nem vesznek vissza, elhelyezkedhetek máshol mellette?
  • Bölcsibe menne a gyermekem, de nem dolgozom. Jár a gyed, gyes?
  • Nem dolgoztam eddig, főiskolai hallgató voltam és babát várok. Mire vagyok jogosult, jár a diplomás gyed?
  • KATA-s vállalkozó vagyok, milyen ellátásokra vagyok jogosult?
  • Második babát várjuk, mehetek táppénzre?
  • Hogyan kommunikáljak a munkáltatómmal?
  • Ikreket várunk, minden duplán jár? Mire leszünk jogosultak?

Sok esetben éri meg előre tervezni, ismerni a jogainkat, kötelezettségeinket, és a legjobban kijönni adott helyzetből!

Október 2-án, egy-egy óra személyre szabott tanácsadás vár Rád!

Helyszín: Budapest, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Keress a részletekért: bernadett@munkavallaloert.hu

Munkajog, TB ellátások

Mindent a csedről, gyedről és a jogaidról! TB/munkajogi kiscsoportos tréning a Lazulában!

Milyen ellátásokra vagyok jogosult, ha terhes leszek? Mikor, hol kell igényelnem? Szeretnék visszamenni dolgozni, mi jár? Mire figyeljek, mit ne írjak alá? Milyen jogaim és kötelezettségeim vannak? Tervezzük a második babát, vonatkozik rám a kedvezményszabály? Mit kell tudni a GYED extráról?

Egy új tanácsadási formát próbálunk ki októberben, ahol mindezekre a kérdésekre választ kaptok, ha eljöttök az eseményre. Másfél órás kiscsoportos tréningek, beszélgetések keretein belül fogjuk kitárgyalni a fenti témákat: TB ellátások várandósság során, Munkajogi kérdések munkába való visszatéréskor, Második baba és GYED extra.

Mit nyersz, ha részt veszel a tréningen? A másfél óra alatt minden fontos kérdést érintünk, példákat nézünk, hogyan számítjuk ki a csed-et, gyed-et, milyen egyéb ellátások vannak, mit kell tenni, hogy részesülj bennük. Milyen jogszabályok védik a szülőt a várandósság alatt, a szülést követően és mikor vissza szeretne térni dolgozni, mit kell tenni, ha máshol dolgoznál tovább, megtartva a jelenlegi munkaviszonyodat is. Ez nem egy osztálytermi előadás lesz, ahol nem lehet kérdezni. Mindenkit bátorítok, hogy kérdezzen, hogy a tréninget követően tisztában legyetek vele, hogy mi jár, hogyan lépjetek fel a munkáltató előtt, hogy képviselni tudjátok magatokat megfelelően.

Mikor lesz és hol?

2017. október 19. csütörtök 10:15-15:45

2017. október 27. péntek 10:15-15:45

Mindkét időpont esetében az alábbi tréningek lesznek:

10:15 – 11:45 TB ellátások várandósság esetén

12:15 – 13:45 Újabb baba jön és GYED extra

14:15-15:45 Munkába való visszatérés – munkajogi alapsegítség

Egy igazán különleges helyszínt választottunk, ahol zavartalanul tudunk tanulni, beszélgetni egy igazán csajos környezetben: http://www.lazula.hu/ A 6. kerületben, könnyen megközelíthető helyen leszünk, Lazula Titkos Kertjében, amely oktatási helyszínnek is kiváló. Így minden adott egy kellemes, de egyben hasznos másfél órához!

És mindez mennyibe kerül? 2500 Ft/fő/másfél órás tréning.

Foglald le mielőbb a helyedet az alábbi email címemen! Írd meg, melyik nap és melyik tréning érdekel és már küldöm is a visszaigazoló emailt! bernadett@munkavallaloert.hu