TB ellátások

GYED, GYES, GYET továbbfolyósítása koronavírus miatt

Március 23-án jelent meg a kormányrendelet, mely szerint a veszélyhelyzet idején lejárt vagy lejáró GYED, GYES, illetve GYET automatikusan továbbfolyósításra kerül.

Ide tartozik a normál (tehát a szülő: apa vagy anya jogán kapott) GYED, a nagyszülői GYED, a nevelőszülői GYED, a diplomás GYED és a méltényosságból megállapított GYED is. A családtámogatási ellátások közül a szülőinek járó GYES, a nagyszülői GYES, a méltányosságból megállapított GYES, valamint a GYET. A nagyszülői GYED-hez és GYES-hez hozzá kell tenni, hogy nem jár tovább, amennyiben a szülők visszavonják nyilatkozatukat, mely szerint egyetértenek azzal, hogy a nagyszülő kapja az adott ellátást. A rendelet azt a kiegészítést is tette, hogy nem vizsgálják a veszélyhelyzet idején, hogy a nagyszülő a saját háztartásában gondozza-e a gyermeket.

Nem hosszabbodik tehát a CSED, de annak is hosszabbítják a GYED-et, ahol munkavégzés mellett veszik igénybe az ellátást.

A veszélyhelyzetet március 11-én hirdették ki, tehát akinek március 11-én járt le az adott ellátása vagy utána, nekik automatikusan tovább fogják folyósítani az adott ellátást akkor is, ha már kaptak egy megszüntető vagy egy új határozatot egy újabb ellátásról. Például, ha GYED-ről vált a szülő GYES-re március 11. után, ennek az igénylését már elkezdte, akár megkapta a GYES határozatot is, ezek automatikusan visszavonásra kerülnek.

Teendője a szülőnek tehát nincs, automatikusan továbbfolyósíták az ellátásokat azokra a naptári napokra, amíg a veszélyhelyzet fennáll.

Személyre szabott tanácsadásért fordulj bizalommal hozzám: bernadett@munkavallaloert.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük