A 2022. évi LXXIV. törvény az Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szól, tartalmaz számos Mt. változást, amelyek közül az apasági szabadságot fogom részletesen bemutatni a következőkben.
Kinek jár, mi az apasági szabadság mértéke, milyen díjazás jár rá és ki fizeti?
A szülői felügyelettel rendelkező apai jogállású férfi, illetve örökbefogadó férfi tudja igénybe venni az apasági szabadságot (a házasság nem feltétel). Az apát 10 munkanap apasági szabadság illeti meg (az eddigi öt helyett). Az első 5 napra 100%-os távolléti díj jár (tehát a teljes bér), a második 5 napra azonban csak a távolléti díj 40%-a. Az eddigi jogszabály szerint ikreknél 7 nap kivételére volt jogosult az apa, most már nem tesz különbséget a törvény, így az ikreknél is 10 nap jár, ugyanazzal a díjazással.
A apasági szabadság első öt napját a munkáltató, a második öt napot az állam fizeti. (Megjegyzendő, hogy az EU-s irányelv minimumát teljesítette ezzel a változtatással a magyar állam. Mivel az apasági szabadság kivételére nem kötelezhető a munkavállaló, sokan minden bizonnyal csak az első öt napot fogják kivenni, lévén a második öt napra a bérének a 60%-át nem kapja meg. Ezzel nem biztos, hogy elősegítjük az apák jelenlétét az első fontos hetekben, illetve az uniós irányelv célja sem teljesül: a munka és magánélet közötti egyensúly hatékonyabb megteremtése.)
Mikor, meddig adható ki az apasági szabadság?
Az apa gyermeke születése esetén legkésőbb a gyermeke születését követő, vagy gyermek örökbefogadása esetén legkésőbb az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő második hónap végéig veheti ki az apasági szabadságot, amelyet kérésének megfelelő időpontban,
legfeljebb két részletben kell kiadni. Akkor is jár az apasági szabadság, ha a gyermeke halva születik, vagy meghal. Például a gyermek megszületik 2023.01.10-én, akkor az apasági szabadság 2023. március 31-ig vehető ki.
A munkavállaló 2022. augusztus 2. és december 31. között született vagy örökbefogadott gyermeke után 2023. február 28-ig tudja kivenni az eddig ki nem vett apasági szabadságot. (Mivel az uniós irányelvet 2022. augusztusától kellett volna már beültetni a magyar jogrendszerbe, így átmeneti rendelkezésre volt szükség.)
Egyéb tudnivalók az apasági szabadsággal kapcsolatban
- Ha az apát például próbaidő alatt küldi el a munkáltató, miközben kivette az apasági szabadságát, és azt vélelmezi, hogy a megszüntetés oka az apaszabadság igénybevétele, akkor kérhet indoklást a munkáltatótól annak ellenére, hogy próbaidő alatt nem köteles a munkáltató indokolni. Így a megszüntetés okának az indokolásból világosan ki kell tűnnie. A munkavállaló a jognyilatkozat indokolását annak közlésétől számított tizenöt napon belül írásban kérheti. A munkáltató az indokolást a kérelem kézhezvételétől számított tizenöt napon belül írásban közli.
- A munkaviszony nem szüntethető meg munkáltatói felmondással az apasági szabadság alatt, tehát felmondási védelem illeti meg ebben az időszakban az apát.
- Az apasági szabadságot a munkaviszony megszűnésekor nem válthatjuk meg. Ha nem vette ki a munkavállaló, akkor viszi tovább a következő helyére (figyelembe véve a kiadási határidőt).
- A munkáltató nem halaszthatja el az apasági szabadság kiadását, azt mindenképpen a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni.
- A megkezdett apasági szabadságot a munkáltató nem szakíthatja meg.
- Vezető állású munkavállalók esetében sem lehet eltérni, tehát nekik is jár az apasági szabadság.
Miyen munkaadói teendők vannak most az apasági szabadsággal kapcsolatosan?
- Célszerű felmérni, hogy a munkavállalók körében kinek született gyermeke 2022.08.02 – 2022.12.31. közötti (vagy fogadtak gyermeket örökbe), mert nekik jár a ki nem vett apasági szabadság, amelyet 2023.02.28-ig lehet még kivenni.
- Tervezni kell a plusz 5 nap kivétele esetén felmerülő plusz költségekkel.
- Célszerű erre a célra rendszeresített nyomtatványt készíteni, amelyen a munkavállaló jelezheti az apasági szabadság kivételi szándékát.
- A munkáltatónak a jogszabály szerint nyilvántartást kell vezetnie az apasági szabadság kivételéről. Munkavállalónak az igényléskor a születési anyakönyvi kivonatot is be kell mutatni, nyilatkozni kell a bemutatott okirat számáról is.
- Frissíteni kell a bérszámfejtő programokat, hogy 10 nap kivételére legyenek alkalmasak.
- Munkaviszony megszűnésekor igazolást kell kiadni a kivett apasági szabadság tartamáról.
Az apasági szabadság módosításai nem csak Munka Törvénykönyve szerinti foglalkoztatottakra vonatkoznak, hanem az alábbi jogviszonyban dolgozókra is: közalkalmazottakra, igazságügyi szolgálati jogviszonyban lévőkre, bírákra, ügyészekre és ügyészségi alkalmazottakra, közszolgálati tisztségviselőkre, honvédelmi és rendvédelmi dolgozókra, NAV szolgálati jogviszonyban állókra is.
Személyre szabott munkajogi, tb tanácsadásért keress bizalommal: bernadett@munkavallaloert.hu