Munkaügy, TB ellátások

Új ellátás 2019-től: gyermekek otthongondozási díja (gyod)

2019. január 1-től új szociális ellátási forma, a gyermekek otthongondozási díja (gyod) érhető el a tartósan beteg gyermeküket otthon nevelő szülők számára.

A jogszabály egyrészt értekezik a hozzátartozók ápolásáért járó ápolási díj emeléséről is (január 1-től 15%-kal, a 2020-as, 2021-es és 2022-es években pedig 5-5-5%-kal emelkedik majd az ápolási díj.) Másrészt bevezetésre került az új ellátási forma, a gyermekek otthongondozási díja, a gyod. Az ellátást az egyik vér szerinti vagy örökbefogadó szülő veheti igénybe a súlyosan fogyatékos, illetve tartósan beteg gyermekük után, akik önellátásra képtelenek. Ennek összege bruttó 100 000 Ft havonta, melyből nyugdíjjárulék (10%) kerül levonásra. Amennyiben a szülő több tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket ápol egyszerre, akkor a gyod összege bruttó 150 000 Ft 2019-ben.

Fontos tudni, hogy a gyermeknek nem kell kiskorúnak lennie, a szülő-gyermek viszonyra alapozva, amennyiben a szülő a felnőtt, de önellátásra képtelen gyermekét ápolja, akkor a gyermekek otthongondozási díja ebben az esetben is jár. Amennyiben a szülő elhalálozik, vagy akadályozott az ápolási tevékenységben, akkor a gyermekkel egy háztartásban élő közeli hozzátartozó számára is megállapítható a gyermekek otthongondozási díja.

Személyre szabott tanácsadásért keress bizalommal: bernadett@munkavallaloert.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.